Another Broken World

4. Fejezet

Problémák és ismeretlen érzések
(Akira)
Kicsit lezsibbadok, amikor fogalma sincs, hogy milyen iskolába is iratkozott be.
 

- Egy: Nem én iratkoztam be. Kettő: A szüleim semmit nem mondtak róla. - Szóval most játssza a bunkót... hát hajrá...
- Hogy kerülsz ide, ha nem iratkoztál be? - nézek rá értetlen tekintettel. Most én vagyok a hülye vagy mi a fasz van?
- Na ezt én is szeretném tudni. - Oh, ezek szerint mégsem vagyok hülye. Király!
- Majd én.... - Természetesen az a buzi csengő megszólal, és nem tudom végig mondani.
Mint kiderült neki is tesije van, ezért együtt megyünk órára.
- Valami baj van? - kérdezem tőle, mert eléggé  meglepett arcot vágott.
- Miért lenne?
- Hát mert látom az arcodon, hogy valami történt.
- Ha lenne is, semmi közöd hozzá! - Faszom. Miért kell neki megint bunkónak lennie? Ha ő így akkor én is.
Feldúltan fordulok el tőle, és indulok oda a srácokhoz, de természetesen utánam jön, és még neki áll feljebb. Pofám leszakad.
Miután megbeszéltük problémáinkat, bemutattam a többieknek, majd mentünk tesi órára, ahol kosaraztunk. Nem a kedvencem az biztos. A további órák gyorsan elteltek. A legtöbben bealudtam.
Ásítok egyet a kolesz folyosóján sétálva, miközben az ajtókra írt neveket figyelem.
A szoba ajtókra a szám mellé, már a szobák tulajdonosának a nevét is kiírják. Ezért, nem lehet év közben szobát váltani, de így sokkal jobb. Emlékszem, mikor ide kerültem, és jóban lettem Yuu-val, vagy 3 órát szenvedtem, mire kiderült, hogy melyik is az ő szobája.
Először lementem a kolesz vezetőhöz, aki egy 60-as éveiben járó nénike. Természetesen fogalma sem volt, hogy miről kérdezgetem, ezért elküldött az igazgató helyetteshez, aki visszaküldött a kolesz vezetőhöz, hogy ne nyaggassam ilyen hülyeségekkel, és hogy a nyanyának tudni kellene. Most se tudta, hogy miről beszélek, ezért elküldött az igazgatóhoz. Ch... ezért tartom?
Nem is én lettem volna, ha útközben nem futok össze az igazgató helyettessel, aki leszedte a fejem, hogy mit keresek már megint itt, mire elmagyaráztam neki, hogy a nyanya visszaküldött, mert neki fogalma sincs a világról. Erre ő mérgesen eltrappolt, beküldve a diri irodájában, aki a változatosság kedvéért leszedte a fejem. Kurva jó. Elmagyaráztam neki, hogy miért is vagyok itt, meg, hogy keveredtem ide, mire vette a fáradságot és a nagy papír kupacok közül elővette a lapot, amiről kiderült, hogy Yuu a
35 - ös szobába van. Mire elindultam a szobája felé, velem jött szembe a folyosón. Tehát ennyit a koleszről.
Megállok, mikor egy ismerős névre leszek figyelmes.
"Sakurano Ichigo"
Nem tudom miért, de bekopogtam. Szinte azonnal ki is nyílt az ajtó.
- Akira..
- Szia.. - léptem beljebb, mire a karjaimba borult, és sírni kezdett.
- Mi a baj Ichigo? - kérdeztem, de nem bírt könnyeitől válaszolni. Ki bántotta? Megütöm! Holnap pedig küldök a sírjára csokrot.
Pár perc múlva, mikor csillapodik a sírása, letörlöm könnyeit és újra megkérdezem:
- Mi a baj Ichigo?
- Nem vagyok a szüleim igazi lánya...
- Heh?? - Gratulálok Akira, ez aztán értelmes volt. - Ezt nem értem...
- A szüleim nem a szüleim - kezd el zokogni megint. - Ne! Csak ezt ne! Hallod, ne sírj... Jaj nekem! Most mit csináljak? Nem értek én ehhez.
Az ágyhoz lépdeltem vele, majd leültettem, ami eléggé nehéz volt, mert nem akarta elengedni a pulcsimat. Átkaroltam, és a hátát kezdtem simogatni.
Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki, de talán jobb is így.
- És a testvérem? Neki hogy mondjam el? Ő sokkal jobban kötődött hozzájuk, ők voltak a példaképei...
Nem akarok közbeszólni, hagyom, hogy elmondja, mi bántja és, hogy kisírja magát.
Már vagy egy órája így ülünk, mire kezd megnyugodni.
- Jobb már? - kérdezem, mikor eltávolodott tőlem, és szemeit törölgeti.
- Igen. Köszönöm Akira, hogy meghallgattál. - néz rám nagy szemeivel, amik a sírástól eléggé vörösek. Aranyos.
H-HOGY MIIIII??? Aranyos??? Biztos beteg leszek. Igen, valószínűleg lázas vagyok.
- Azt hiszem én most megyek, még van egy csomó tanulni valóm. - állok fel, és sietek ki a szobából. Remélem nem tűnt fel neki, hogy menekülök tőle.
Gondolkoznom kell...