5. Fejezet
Felszínre törő érzések és a problémák vihara
(Ichigo)
- És a testvérem? Neki hogy mondjam el? Ő sokkal jobban kötődött hozzájuk, ők voltak a példaképei... Mondtam el neki minden bánatomat, ami éppen a lelkemet nyomta. Ő pedig csak csendben hallgatott. Körülbelül egy óráig ültünk, mire kezdtem lehiggadni. - Jobb már? - kérdezte, mikor szemeim törölgetve eltávolodtam tőle. - Igen. Köszönöm Akira, hogy meghallgattál. - néztem fel rá kisírt szemeimmel. Biztos vörösek lettek a sok zokogástól.- Azt hiszem én most megyek, még van egy csomó tanulni valóm. - kelt fel és ment ki az ajtómon, mikor már látta, hogy minden rendben van velem.
- Akira.... - suttogtam a nevét mikor már nem volt a szobámban.
Olyan kedves. Először azt hittem, hogy egy hatalmas tuskó, de nem. Úristen!!!!!! Mikre gondolok?!!!! - Ichigo, állj le, mert nagy bajok lesznek! - pofozgattam magam, hogy észhez térjek. - Inkább azon kéne gondolkoznom, miként mondom el ezt az egészet Chibinek és mi a fenének kell az amit a táskában találtam. Majd egy hatalmasat ásítva ismét elterültem az ágyon. Ez a sok sírás teljesen kimerített. Megfürödtem, átöltöztem és lefeküdtem. Az álom hamar a hatalmába kerített.
Másnap mikor elkészültem rápillantottam a táskámra és azon gondolkoztam, hogy mit kezdjek vele. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy magammal viszem. Mázlimra a tartót a combomra kellett csatolnom, még szerencse, hogy a szoknya elrejti. Bele néztem a tükörbe és nem tudtam mit reagálni a látványra.
- .........Gratulálok Ichigo, ma is úgy nézel ki, mint egy idióta!
Miután ilyen szépen megbeszéltem magammal elindultam órára. Leültem a helyemre, majd csendben vártam, hogy becsöngessenek. Ma nem akarok senkivel beszélni.
De ekkor egy váratlan dolog történt. Éppen a padon könyökölve bámultam ki a fejemből, amikor megjelent az a személy akit a leginkább nem akartam látni.
- Reggelt, Ichigo! - ugrott a képembe, mire én majdnem hátraestem.
- Akira, a szív bajt hozod rám, normális vagy?!!! - ordítottam rá.
- Én is örülök, hogy látlak. Ha ilyen energikus vagy, biztos nincs már bajod. - vigyorgott rám.
- ........... - most erre mit mondhatnék.
- Ami a tegnap estét illeti... - Francba! Azt hittem már elfelejtette!
- .......... - nem mondtam semmit csak próbáltam vörös arcom eltakarni a hajammal.
- Izé....
Ekkor megszólalt az életmentő csengő. Kezdem megszeretni az időzítést. Nem sokkal később megérkezett a tanár és elkezdett magyarázni...valamit. Nem nagyon érdekelt.
Egész nap kerültem Akirát. Olyan kínos, hogy úgy látott engem. Éppen a kolesz folyosóján sétáltam amikor két ismeretlen lány állta az utamat.
- Te Ichigo vagy, igaz? - kérdezte a szöszi.
- És ha igen? Először beszoktak mutatkozni, csak aztán kérdezzük a másik nevét. A szüleid nem tanítottak illemre?
- Hogy merészelsz, így beszélni velünk? - Velünk? Ennek elment az esze. Hisz én csak neki mondtam...
- Mit akartok tőlem?
- Csak egy dolgot. Tűnj el Akira közeléből. - sziszegte a képembe.
- Mert ha nem? Azt csinálok amit akarok.
- Oh. Szóval így állunk? Mutassuk meg mi jár annak aki ellenszegül velünk.
Majd mire észbe kaptam már a földön hevertem. Ez a kis ribanc fölpofozott!
- Kötés! - kiáltotta majd felém mutatott a fekete hajú.
Mi? Nem bírok mozdulni. Mi a franc folyik itt?!
Jó alaposan elruháztak, még az egyenruhámat is elszakították. Kezdtem elveszíteni az eszméletemet, mikor a fekete felkiáltott.
- Ez egy démon vadász! Menjünk innen mielőtt baja esik Akame úrnőm.
Még mázli, hogy senki nem jött erre. Lassan feltápászkodtam és elindultam a szobámhoz. Haladnom kell mielőtt el nem ájulok. Mikor odaértem egy váratlan vendéget találtam a szobám előtt.
- Ichigo, mi történt veled?!
- A...ki...ra..... - ennyi volt amit ki bírtam mondani, majd minden elsötétedett. Még hallottam, ahogy a nevemet kiabálja, ezután már csak a halálos csönd. Nem tudom meddig lehettem ájult, de mikor kezdtem magamhoz térni, egy ismerős hangot hallottam.
- ......go...chigo...Ichigo! Ichigo!
- A....ki...ra... Te...vagy....az..? - kérdeztem, minden erőmet összeszedve.
- Most ne beszélj.
- Ho...hol vagyok? - kérdeztem, miután körülnéztem és nem láttam semmi ismerőset.
- Az ajtód előtt elájultál és mivel nem a hobbim mások szobájába engedély nélkül bemászkálnom, a szobámba hoztalak.
- A szobádba...? - ültem fel az ágyon. - Csak nyűg vagyok, visszamegyek a szobámba...
- Nem mész sehová! Feküdj le és pihenj! Beszélsz itt nekem baromságokat! Maradsz nyugton! - nyomott vissza a vállamnál fogva. Vagyis csak tette volna, de én nem hagytam. Próbáltam minden erőmmel ellökni, de nem sikerült és ennek végeredményeképpen, Akira keze megcsúszott és alig bírta megállítani, hogy rám ne essen. Mikor sikerült az arcunk mindössze 2 cm-re volt egymástól. Éreztem, ahogy szinte már égek a zavartól. Túl közel van!
- I- Ichigo....én...
- .......
Ekkor kicsapódott az ajtó és ő azonnal felugrott. Az ajtó irányába pillantott ahol Akira kiköpött mása állt.
- Megjöttem! - kiáltotta, majd rám nézett és szemei azonnal tágra nyíltak. - Ayano????!!! Te meg mit keresel itt?!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése