7.Fejezet
A fogadás nyertese. A vihar kezdete
(Ichigo)
- Te miről beszélsz? Ő Ichigo! - mutat rám.
- Nem, ő az osztály társam Ayano!
- Ő az én osztály társam Ichigo!
Már kezdem unni, úgyhogy tisztázom a helyzetet.
- Én Ichigo vagyok.
- De...de.. az egyik osztály társam ugyanúgy néz ki, mint te.
- Biztos az iker testvéremről beszélsz. Ő a mellettünk lévő suliba jár.
- Ja, értem. Bocsánat összekevertelek titeket. - Akkor én megyek is, nem akarok zavarni. Sok sikert bátyó!
- Te csak ne kacsingass! - dob utána egy párnát, de addigra kimegy.
Elkezdünk beszélgetni róluk, az iskoláról,de nem értek belőle semmit. Mikor beáll a kínos csönd, megkérdezem, hogy visszamehetek - e a szobámba?
Vissza akar vinni, én tiltakozni próbálok, de addigra fölkap és már ott is vagyunk. Lerak az ágyra és mikor kérdezgetem arról, hogy csinálta, nem mondja el.
A beszélgetésünk alatt el kezd durcázni, mire én felnevetek.
- Hány éves vagy, most komolyan?
- Hamarosan 165. - mondja büszkén.
- Mennyi? - kérdezem kiakadva.
- Jól hallottad. Én nem vagyok ember, de gondolom az előbbi cselekedetemből gondoltad.
Ettől kicsit megijedek. Mire gondol?
- Nyugi, nem áll szándékomban bántani.
- Mégis mi vagy te?
Nem mondja el, mire véletlen kicsúszik a számon amit a lányok mondtak. Erre közli, hogy biztos a fegyverem miatt, majd megkérdezi, hogy mégis hol hallottam.
- ........ - nem mondhatom meg.
- Azok akik bántottak? Kik voltak? - miután egyik kérdésére sem válaszoltam, fel áll és közli velem, hogy majd ő kideríti. Na persze!
- Úgy sem tudod meg. - Ne nevettess! Erre még ő sem képes!
- Jó, akkor fogadjunk.
- Oké. Ha én nyerek jössz egyel.
- Ha pedig én nyerek, akkor te. - fogunk kezet. Közli, hogy holnap reggelig adjak neki időt, majd mikor már majdnem az ajtómhoz ér visszafordul. - Nem szoktam veszíteni.
Ekkor mintha a szeme vörösen csillogott volna, de nem volt időm megkérdezni ugyanis addigra eltűnt.
- Ez meg, hogy a....?! Na mindegy! Inkább alszok!
Lefürödtem, átöltöztem és húztam aludni.
Másnap kipihenten léptem be a majdnem üres osztály terembe.
Ezek a tegnapi lányok.....
- Nézd csak ki van itt, Kyouko! - mutatott rám.
- Látom Akame - sama.
- Mit akartok? - vágom hozzájuk bunkón.
- Még egy verést akarsz? - kérdezi, miközben vörös szemeivel bámul.
- Ez jó vicc! - röhögök, mire arcon vág. - Te mi lennél? Te tudod én mi vagyok, de ez fordítva nem igaz. Bökd ki!
- Hogy merészelsz így..... - de a szöszi megállítja.
- Én Kirisame Akame vagyok. A Kirisame család következő vezetője. Egy vámpír. Ő pedig a szolgám. A családja az idők kezdete óta az enyémet szolgálja. Mágus.
- Vámpír? Mágus? - Ezek is megzakkantak? Bár Akira is valami ilyesmit mondott: " Nem vagyok ember".
- Pontosan. Épp ezért nem tanácsos ujjat húzni velünk. Most mondom el utoljára. Hagyd békén Akira - samat! - majd ismételten pofonra emeli a kezét, de ekkor valaki a vállamnál fogva magához ránt. Reflex szerűen felnéztem az illetőre.
- Akira! - ezen még én is meglepődtem, hát még a szöszike.
- A - Akira - sama?! - mindketten azonnal meghajoltak.
- Ti meg mit műveltek? - nézett rájuk gyilkos tekintettel. - Kirisame Akame és Fujisaki Kyouko! Szerintem a tegnapi húzásotok elég volt. Ezt még elnézem, de ha még egyszer Ichigo közelébe mentek, azt nem ússzátok meg szárazon! - a hangja komoly és dermesztő. Minden egyes szótól kiráz a hideg.
- Igenis Akira - sama! Elnézésedet kérjük!
- Most pedig tűnjetek a szemem elől!
- Igenis!
Olyan gyorsan futottak el, hogy mire fölfogtam mi történt, már nem voltak ott. Ekkor Akira felé néztem. Mikor észrevette, hogy őt figyelem egy lágy mosoly talált helyet az arcán.
- Sajnálom Ichigo, hogy késtem!
- Ugyan. Ez semmiség.
- Had nézzem. - majd az arcomhoz helyezi a kezét és közelebb hajol.
- Mit csinálsz?! - kérdem, miközben érzem, hogy arcom egyre melegebb.
- Hogy mit? Még jössz egyel, mert megnyertem a fogadást.
6. Fejezet
Titkok és érzések. Egy váratlan fogadás.
(Akira)
Még, hogy aranyos...ch... Mikre gondolsz Akira?! Idióta!
Vágom magam képzeletben fejbe.
- Bátyus! - ugrik a nyakamba Takanori, mikor a szobába lépek.
- Merre jártál? Annyira unatkoztam! - húzza el száját. - Azt hittem már nem is szeretsz és válni akarsz!
- Tőlem sose szabadulsz drágám! - húzom magamhoz és ölelem át. Ő se normális! Kezdek el nevetni. Amúgy a valós téma elég régi. Még kicsik voltunk, mikor apánk későn ért haza és anyánkkal eljátszották. Mi kihallgattuk őket és azóta is ezen szoktunk röhögni.
Másnap az osztályba érve, azonnal feltűnik Ichigo nyomott hangulata. Biztos szomorú. Majd én felvidítom.
- Reggelt Ichigo! - ugrok oda hozzá, amitől majdnem hátra esik.
- Akira, a szív bajt hozod rám, normális vagy?!!! - ordít rám.
- Én is örülök, hogy látlak. Ha ilyen energikus vagy, biztos nincs már semmi bajod! - vigyorgok rá.
- .......... - Ez aztán a komoly reakció!
- Ami a tegnap estét illeti..... - természetesen nem bírtam végig mondani, mert a csengő megszólalt, a tanár pedig jött is be és darálta az anyagot. Bárcsak tudnám, hogy milyen órám van. Sóhajtok fel.
Ichigo egész nap került, amit nem tudtam hova rakni, mert nem adtam rá neki okot, ezért egy kicsit szarul is esett.
Délután az ajtója előtt állva, várom, hogy ajtót nyisson, mikor megpillantom a folyosón.
- Ichigo, mi történt veled? - kérdezem aggódva, ugyanis elég szépen megverték. Ki ilyen gusztustalan, hogy megüt egy lányt?
- A...ki...ra... - ennyit tud kimondani és elájul. Pont időben kaptam el.
- Ichigo! - Mivel az ő szobája zárva van és nem akarok betörni, marad az én szobám.
Mikor felébred, azonnal a szobájába akart menni, amit én nem engedtem, így végül megcsúsztam és ráestem. Persze ekkor nyílt az ajtó is, ezért gyorsan felugrottam.
- Megjöttem! - lép be Nori, majd szemei el is kerekednek. - Ayano?! Te mit keresel itt?! - néz rá Ichigora.
- Te miről beszélsz? Ő Ichigo! - mutatok rá.
- Nem, ő az osztály társam Ayano!
- Ő az én osztály társam Ichigo!
Gyerekes veszekedésünket végül Ichigo szakítja meg.
- Én Ichigo vagyok.
- De...de.. az egyik osztály társam ugyanúgy néz ki, mint te.
- Biztos az iker testvéremről beszélsz. Ő a mellettünk lévő suliba jár.
- Ja, értem. Bocsánat összekevertelek titeket. - vakargatja tarkóját zavartan. - Akkor én megyek is, nem akarok zavarni. Sok sikert bátyó! - kacsint rám vigyorogva.
- Te csak ne kacsingass! - Dobom utána az első dolgot, ami a kezeim közé kerül, azaz egy párnát, de addigra már kuncogva elmenekült.
- Ikrek vagytok?
- Igen.
- Nagyon hasonlítotok.
- Kis korunkban folyton összekevertek bennünket. - nevetek fel.
- Akira, mond csak, ő miért nem ide jár?
- Neki nem felelnének meg az iskolai körülmények. - mondom kicsit titokzatosan, amit persze nem ért, látom a tekintetén, de nem kérdez. Beáll közénk a kínos csend, amit végül ő szakít meg.
- Visszamehetek a szobámba?
- Visszaviszlek.
- Mi? Nem.... - ideje sincs tiltakozni, felveszem karjaimba és egy pillanat alatt a szobájában vagyunk. Nem akartam vele így végigmenni a folyosón. Nekem nem lenne ciki, de ő nem tudom, hogy reagálna.
Megyek oda az ágyhoz és rakom le.
- Ezt mégis, hogy csináltad? - néz rám nagy szemekkel.
- Titok. - kacsintok rá.
- Na ne lopd a testvéredtől a kacsintást.
- Mi az, hogy ne lopjam?! - háborodom fel. - Én szoktam kacsingatni, ő lopta el. - fújom fel az arcom durcásan.
- Hány éves vagy, most komolyan? - neveti el magát.
- Hamarosan 165. - mondom büszkén.
- Mennyi?
- Jól hallottad. Én nem vagyok ember, de gondolom az előbbi cselekedetemből gondoltad.
Látom, hogy meglepődik és mintha félne is. - Nyugi, nem áll szándékomban bántani. - nyugtatom meg.
- Mégis mi vagy te?
- Titok! - nyújtom ki rá a nyelvem. Tudom, hogy gyerekes vagyok, de most na.
- Nekem azt mondták, hogy démonvadász. - hallom meg halk hangját.
- Igen, ez valószínű a fegyveredből ítélve. - bólintok. De várjunk. Honnan? - Kik mondták?
- ........
- Azok akik bántottak? - Nem válaszol, csak elfordítja a fejét. Bingó! - Kik voltak? - Miért is vártam, hogy válaszol rá. - Jó, akkor majd én kiderítem. - állok fel.
- Úgy sem tudod meg. - néz rám határozottan.
- Jó, akkor fogadjunk.
- Oké. Ha én nyerek jössz egyel.
- Ha pedig én nyerek, akkor te. - fogunk kezet. Milyen meleg és puha. Akira, kuss! - Holnap reggelig adj időt, addigra meg lesz. - indulok el az ajtó felé, de mielőtt kilépek még visszaszólok. - Nem szoktam veszíteni. - villantom meg vörös szemeimet.
