Another Broken World

5. Fejezet

Felszínre törő érzések és a problémák vihara
(Ichigo)

- Nem vagyok a szüleim igazi lánya... - Heh?? - néz rám értetlenkedve . - Ezt nem értem... - A szüleim nem a szüleim - kezdek el zokogni újra. - Ne! Csak ezt ne! Hallod, ne sírj... Jaj nekem! Most mit csináljak? Nem értek én ehhez.Az ágyhoz lépdelt velem, majd leültetett, ami úgy látszott, hogy elég nehéz volt neki ugyanis, nem akartam elengedni a pulcsiját. Átkarolt, és a hátamat kezdte simogatni.
- És a testvérem? Neki hogy mondjam el? Ő sokkal jobban kötődött hozzájuk, ők voltak a példaképei... Mondtam el neki minden bánatomat, ami éppen a lelkemet nyomta. Ő pedig csak csendben hallgatott. Körülbelül egy óráig ültünk, mire kezdtem lehiggadni. - Jobb már? - kérdezte, mikor szemeim törölgetve eltávolodtam tőle. - Igen. Köszönöm Akira, hogy meghallgattál. - néztem fel rá kisírt szemeimmel. Biztos vörösek lettek a sok zokogástól.- Azt hiszem én most megyek, még van egy csomó tanulni valóm. - kelt fel és ment ki az ajtómon, mikor már látta, hogy minden rendben van velem.
- Akira.... - suttogtam a nevét mikor már nem volt a szobámban.
Olyan kedves. Először azt hittem, hogy egy hatalmas tuskó, de nem. Úristen!!!!!! Mikre gondolok?!!!! - Ichigo, állj le, mert nagy bajok lesznek! - pofozgattam magam, hogy észhez térjek. - Inkább azon kéne gondolkoznom, miként mondom el ezt az egészet Chibinek és mi a fenének kell az amit a táskában találtam. Majd egy hatalmasat ásítva ismét elterültem az ágyon. Ez a sok sírás teljesen kimerített. Megfürödtem, átöltöztem és lefeküdtem. Az álom hamar a hatalmába kerített.
Másnap mikor elkészültem rápillantottam a táskámra és azon gondolkoztam, hogy mit kezdjek vele. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy magammal viszem. Mázlimra a tartót a combomra kellett csatolnom, még szerencse, hogy a szoknya elrejti. Bele néztem a tükörbe és nem tudtam mit reagálni a látványra.
- .........Gratulálok Ichigo, ma is úgy nézel ki, mint egy idióta!
Miután ilyen szépen megbeszéltem magammal elindultam órára. Leültem a helyemre, majd csendben vártam, hogy becsöngessenek. Ma nem akarok senkivel beszélni.
 

De ekkor egy váratlan dolog történt. Éppen a padon könyökölve bámultam ki a fejemből, amikor megjelent az a személy akit a leginkább nem akartam látni.
- Reggelt, Ichigo! - ugrott a képembe, mire én majdnem hátraestem.
- Akira, a szív bajt hozod rám, normális vagy?!!! - ordítottam rá.
- Én is örülök, hogy látlak. Ha ilyen energikus vagy, biztos nincs már bajod. - vigyorgott rám.
- ........... - most erre mit mondhatnék.
- Ami a tegnap estét illeti... - Francba! Azt hittem már elfelejtette!
- .......... - nem mondtam semmit csak próbáltam vörös arcom eltakarni a hajammal.
- Izé....
Ekkor megszólalt az életmentő csengő. Kezdem megszeretni az időzítést. Nem sokkal később megérkezett a tanár és elkezdett magyarázni...valamit. Nem nagyon érdekelt.
Egész nap kerültem Akirát. Olyan kínos, hogy úgy látott engem. Éppen a kolesz folyosóján sétáltam amikor két ismeretlen lány állta az utamat.

- Te Ichigo vagy, igaz? - kérdezte a szöszi.
- És ha igen? Először beszoktak mutatkozni, csak aztán kérdezzük a másik nevét. A szüleid nem tanítottak illemre?
- Hogy merészelsz, így beszélni velünk? - Velünk? Ennek elment az esze. Hisz én csak neki mondtam...
- Mit akartok tőlem?
- Csak egy dolgot. Tűnj el Akira közeléből. - sziszegte a képembe.
- Mert ha nem? Azt csinálok amit akarok.
-  Oh. Szóval így állunk? Mutassuk meg mi jár annak aki ellenszegül velünk.
Majd mire észbe kaptam már a földön hevertem. Ez a kis ribanc fölpofozott!
- Kötés! - kiáltotta majd felém mutatott a fekete hajú.
Mi? Nem bírok mozdulni. Mi a franc folyik itt?!
Jó alaposan elruháztak, még az egyenruhámat is elszakították. Kezdtem elveszíteni az eszméletemet, mikor a fekete felkiáltott.
- Ez egy démon vadász! Menjünk innen mielőtt baja esik Akame úrnőm.
Még mázli, hogy senki nem jött erre. Lassan feltápászkodtam és elindultam a szobámhoz. Haladnom kell mielőtt el nem ájulok. Mikor odaértem egy váratlan vendéget találtam a szobám előtt.
- Ichigo, mi történt veled?!
- A...ki...ra..... - ennyi volt amit ki bírtam mondani, majd minden elsötétedett. Még hallottam, ahogy a nevemet kiabálja, ezután már csak a halálos csönd. Nem tudom meddig lehettem ájult, de mikor kezdtem magamhoz térni, egy ismerős hangot hallottam.
- ......go...chigo...Ichigo! Ichigo!
- A....ki...ra... Te...vagy....az..? - kérdeztem, minden erőmet összeszedve.
- Most ne beszélj.
- Ho...hol vagyok? - kérdeztem, miután körülnéztem és nem láttam semmi ismerőset.
- Az ajtód előtt elájultál és mivel nem a hobbim mások szobájába engedély nélkül bemászkálnom, a szobámba hoztalak.
- A szobádba...? - ültem fel az ágyon. - Csak nyűg vagyok, visszamegyek a szobámba...
- Nem mész sehová! Feküdj le és pihenj! Beszélsz itt nekem baromságokat! Maradsz nyugton! - nyomott vissza a vállamnál fogva. Vagyis csak tette volna, de én nem hagytam. Próbáltam minden erőmmel ellökni, de nem sikerült és ennek végeredményeképpen, Akira keze megcsúszott és alig bírta megállítani, hogy rám ne essen. Mikor sikerült az arcunk mindössze 2 cm-re volt egymástól. Éreztem, ahogy szinte már égek a zavartól. Túl közel van!
- I- Ichigo....én...
- .......
Ekkor kicsapódott az ajtó és ő azonnal felugrott. Az ajtó irányába pillantott ahol  Akira kiköpött mása állt.
- Megjöttem! - kiáltotta, majd rám nézett és szemei azonnal tágra nyíltak. - Ayano????!!! Te meg mit keresel itt?!!

Another Broken World

4. Fejezet

Problémák és ismeretlen érzések
(Akira)
Kicsit lezsibbadok, amikor fogalma sincs, hogy milyen iskolába is iratkozott be.
 

- Egy: Nem én iratkoztam be. Kettő: A szüleim semmit nem mondtak róla. - Szóval most játssza a bunkót... hát hajrá...
- Hogy kerülsz ide, ha nem iratkoztál be? - nézek rá értetlen tekintettel. Most én vagyok a hülye vagy mi a fasz van?
- Na ezt én is szeretném tudni. - Oh, ezek szerint mégsem vagyok hülye. Király!
- Majd én.... - Természetesen az a buzi csengő megszólal, és nem tudom végig mondani.
Mint kiderült neki is tesije van, ezért együtt megyünk órára.
- Valami baj van? - kérdezem tőle, mert eléggé  meglepett arcot vágott.
- Miért lenne?
- Hát mert látom az arcodon, hogy valami történt.
- Ha lenne is, semmi közöd hozzá! - Faszom. Miért kell neki megint bunkónak lennie? Ha ő így akkor én is.
Feldúltan fordulok el tőle, és indulok oda a srácokhoz, de természetesen utánam jön, és még neki áll feljebb. Pofám leszakad.
Miután megbeszéltük problémáinkat, bemutattam a többieknek, majd mentünk tesi órára, ahol kosaraztunk. Nem a kedvencem az biztos. A további órák gyorsan elteltek. A legtöbben bealudtam.
Ásítok egyet a kolesz folyosóján sétálva, miközben az ajtókra írt neveket figyelem.
A szoba ajtókra a szám mellé, már a szobák tulajdonosának a nevét is kiírják. Ezért, nem lehet év közben szobát váltani, de így sokkal jobb. Emlékszem, mikor ide kerültem, és jóban lettem Yuu-val, vagy 3 órát szenvedtem, mire kiderült, hogy melyik is az ő szobája.
Először lementem a kolesz vezetőhöz, aki egy 60-as éveiben járó nénike. Természetesen fogalma sem volt, hogy miről kérdezgetem, ezért elküldött az igazgató helyetteshez, aki visszaküldött a kolesz vezetőhöz, hogy ne nyaggassam ilyen hülyeségekkel, és hogy a nyanyának tudni kellene. Most se tudta, hogy miről beszélek, ezért elküldött az igazgatóhoz. Ch... ezért tartom?
Nem is én lettem volna, ha útközben nem futok össze az igazgató helyettessel, aki leszedte a fejem, hogy mit keresek már megint itt, mire elmagyaráztam neki, hogy a nyanya visszaküldött, mert neki fogalma sincs a világról. Erre ő mérgesen eltrappolt, beküldve a diri irodájában, aki a változatosság kedvéért leszedte a fejem. Kurva jó. Elmagyaráztam neki, hogy miért is vagyok itt, meg, hogy keveredtem ide, mire vette a fáradságot és a nagy papír kupacok közül elővette a lapot, amiről kiderült, hogy Yuu a
35 - ös szobába van. Mire elindultam a szobája felé, velem jött szembe a folyosón. Tehát ennyit a koleszről.
Megállok, mikor egy ismerős névre leszek figyelmes.
"Sakurano Ichigo"
Nem tudom miért, de bekopogtam. Szinte azonnal ki is nyílt az ajtó.
- Akira..
- Szia.. - léptem beljebb, mire a karjaimba borult, és sírni kezdett.
- Mi a baj Ichigo? - kérdeztem, de nem bírt könnyeitől válaszolni. Ki bántotta? Megütöm! Holnap pedig küldök a sírjára csokrot.
Pár perc múlva, mikor csillapodik a sírása, letörlöm könnyeit és újra megkérdezem:
- Mi a baj Ichigo?
- Nem vagyok a szüleim igazi lánya...
- Heh?? - Gratulálok Akira, ez aztán értelmes volt. - Ezt nem értem...
- A szüleim nem a szüleim - kezd el zokogni megint. - Ne! Csak ezt ne! Hallod, ne sírj... Jaj nekem! Most mit csináljak? Nem értek én ehhez.
Az ágyhoz lépdeltem vele, majd leültettem, ami eléggé nehéz volt, mert nem akarta elengedni a pulcsimat. Átkaroltam, és a hátát kezdtem simogatni.
Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék neki, de talán jobb is így.
- És a testvérem? Neki hogy mondjam el? Ő sokkal jobban kötődött hozzájuk, ők voltak a példaképei...
Nem akarok közbeszólni, hagyom, hogy elmondja, mi bántja és, hogy kisírja magát.
Már vagy egy órája így ülünk, mire kezd megnyugodni.
- Jobb már? - kérdezem, mikor eltávolodott tőlem, és szemeit törölgeti.
- Igen. Köszönöm Akira, hogy meghallgattál. - néz rám nagy szemeivel, amik a sírástól eléggé vörösek. Aranyos.
H-HOGY MIIIII??? Aranyos??? Biztos beteg leszek. Igen, valószínűleg lázas vagyok.
- Azt hiszem én most megyek, még van egy csomó tanulni valóm. - állok fel, és sietek ki a szobából. Remélem nem tűnt fel neki, hogy menekülök tőle.
Gondolkoznom kell... 

Another Broken World

3.Fejezet

Találkozások és bonyodalmak
(Ichigo)  

- Kérdeztem valamit!

Majd egy pillanatra elhúzza a faltól és vissza is nyomja, mire támadóm felnyög. - Mégis mi lennél te? - kérdezte még mindig a falhoz szorítva.
- Vérfarkas... - bökte ki végre....Várjunk! MI VAN??!! Mi a francról beszélnek ? Ezek bolondok...Hova kerültem....?
- Értem. - majd megfogta a gallérját és a magasba emelve a földre hajította, majd megfordult és rám nézett.
- Jól vagy? - kérdezi.
- Igen, köszi.
- Új vagy itt? - a sokktól nem bírok válaszolni, ezért csak rábólintok. - Értem. Vigyázz velük, eléggé kiszámíthatatlanok. mutat a földön heverő srác felé majd lassan elsétál. Mi a fene történt? Pár percig még állok ott egy helyben majd elsétálok a tanárihoz. Mielőtt bárki furcsálná miért tudom, hogy hol van...megnéztem az egyik falon lógó tervrajzot. Bekopogok a tanáriba ahol egy csinos 20 év körüli nő nyit ajtót. Kiderült, hogy ő az osztályfőnököm. Odaadja az órarendem és odakísér ahhoz a tanárhoz akivel lesz az első órám. Lassan elindulunk majd az egyik teremél megáll és belép. Bemutat az osztálynak majd jelez, hogy mondjak valamit magamról.- Sakurano Ichigo vagyok. Nagyon örvendek.
Majd a tanár mutatja, hogy hova üljek és mikor meg látom, hogy ki mellett van a helyem sokkot kapok.
Az egyetlen hely a korábbi "megmentőm" az az Akira vagy hogy is hívják nevű srác mellett van. Levágódom a székemre, előveszek egy papírt meg egy cerkát és írom amit szerintem fontosnak találok. Egy szóval semmit. Inkább chibiket rajzolok. Mikor kicsöngetnek oda fordulok a sráchoz.
- Még egyszer szeretném megköszönni a reggelit. - azért mégse legyek már bunkó. Elvégre megmentett. 
- Ugyan hagyd csak. Amúgy Akira. - mutatkozik be.
- Ichigo. - valamiért olyan furcsa érzésem van.
- Nagyon örvendek!
- Amúgy mi volt az az előbbi? Vérfarkas meg hasonlók..
- Ezt, hogy érted? - néz rám érthetetlenül.
- Hát azok csak kitalálciók,....nem?
- Anélkül iratkoztál be, hogy azt se tudod milyen iskola ez? - ordít rám kiakadva.
- Én se ordibálok úgyhogy álljál le! - rontok rá. Ez mekkora egy tuskó!
- Akkor se értelek. - most már halkabban ugyan,de még mindig kiakadva válaszol.
- Egy: Nem én iratkoztam be. Kettő: A szüleim semmit nem mondtak róla. - ezt jól meg csináltam! Első nap és már is bunkó vagyok. Szép....
- Hogy kerülsz ide, ha nem iratkoztál be?
- Na ezt én is szeretném tudni.
- Majd én.... - de a csengő félbeszakította. - Francba! Hé Ichigo! Hol lesz a következő órád?
- Hmmm.... - majd előveszem az órarendem és megnézem. - Tesi lesz, de azt nem írja hol... - Várjunk csak... azt mondta, hogy Ichigo? Milyen közvetlen...
- Melyik osztály?
- Sakura....
- Nekem is. Gyere velem.

Majd megragadta a csuklóm és elkezdett végig ráncigálni az udvaron. Végig éreztem, hogy valaki figyel és ez nem hagyott nyugodni. Mikor odaértünk Akira felém fordult.
- Valami baj van?
- Miért lenne? - vágtam rá azonnal bunkón.
- Hát mert látom az arcodon, hogy valami történt.
- Ha lenne is, semmi közöd hozzá! - megint megcsináltam...
- Ha te mondod. - majd megfordult és odasétált a többiekhez. Én is odasiettem és pár centire tőle megálltam. Nem értem miért hagy ott ha egyszer ő ajánlotta fel, hogy segít.
- AKIRA!!!! - üvöltöttem rá torkom szakadtából. - Mi a franc bajod van? Elárulnád?

 

















Mindenki engem néz ő meg hirtelen sehol.. Hova tűnt?
- Milyen közvetlen. - bukkan fel ekkor pár centire az arcomtól.
- Bagoly mondja verébnek! Te is az vagy!
- Egy dolgot viszont nem értek...
- Mit?
- Miért TE akadsz ki amikor TE voltál bunkó? - direkt megnyomta, a te szót, hogy kihangsúlyozza.
- Én csak a valóságot mondtam.
- Inkább hagyjuk. Gyere. - majd a csuklómnál fogva odarángatott a többiekhez.
- Miért rángatsz folyton? - sziszegtem a képébe.
- Akkor majd legközelebb kézen fogva megyünk, jó? - súgta a fülembe, mire teljesen elvörösödtem.
- Te kis...
- Srácok ő itt Ichigo! - mondja a többieknek mintha észre sem vette volna az előző "mondatomat".
- Heló!
- Yo!
Majd mindenkit bemutatott... A baráti társaságot természetesen. Az egyik lánnyal, (miről beszélek az egyetlen lány a baráti körében) nagyon jó barátok lettünk. 

 

A neve Aoko. Olyan majdnem mint én annyi kivétellel, hogy neki van fiúja. Akira legjobb barátja, Yuu.
Akivel még jól kijövök: Yutaka és Kouyou.
Lassan elkezdődött a tesi és kiderült, hogy kosárlabdázni fogunk. A kedvencem. A legjobban az tetszett, hogy Akira,Aoko és én egy csapatott alkottunk, a három fiú egy másikat a többiek meg még rendeztek 2 három fős csapatot. És vajon ki nyert? Hát persze, hogy mi. Ezek után már csak 4 unalmas órát ültünk végig és végre vége volt a napnak. Fáradtan dőltem le az ágyamra. Vajon ki figyelt egész nap?
Ahogy ezen agyaltam, a szemem a táskámon akadt meg. Azt mondták kipakolás után nézzem meg, tehát most, igaz? Lassan feltápázkodtam az ágyamról és a táskát felvéve visszahuppantam. Mikor kinyitottam nem tudtam mit reagálni...
- Ez meg mi....? Vagyis inkább miért adták ezt nekem.
Egy pisztoly Bloody Rose felirattal és egy notesz lakattal lezárva és anyukám nyaklánca egy kulccsal. Kinyitottam és elolvastam amit anyu írt és nem hittem a szememnek.
- " tudom, hogy a hír sokkolni fog, de te és Ayano nem vagytok az igazi gyermekeink..." - ez nem lehet igaz. Mikor a sírás szélén álltam valaki kopogott. Mikor kinyitottam az ajtót nem más állt ott mint....
- Akira...
- Szia...
Beljebb engedtem majd az ajtót bezárva a karjaiba borultam és teljes szívemből zokogni kezdtem.
- Mi a baj Ichigo? - de hiába kérdezett nem bírtam válaszolni, csak sírtam tovább. Egy jó tíz perc zokogás után gyengéden letörölte a könnyeim és újra megkérdezte:
- Mi a baj Ichigo?
- Nem vagyok a szüleim igazi lánya...

Another Broken World

2. Fejezet

Ismerkedés. Egy új lány
(Akira)

- Akira, kelj fel, késésben vagyunk! - hallom meg öcsém hangját valahonnan távolról.
- Csak még egy kicsit.- húzom magamra a takaróm, és fordulok át a másik oldalamra.
- Na azt már nem! - rántja le rólam a takarót, és mivel jól belegabalyodtam, engem is lerántott, és a földön találtam magam.
- Te kis! - méregettem dühös pillantásokkal testvérem, aki mit sem törődve velem, közli, hogy keljek, mert nem akar miattam késni. Hát szép! Köszönöm Takanori jól aludtam. Nem, nem ütöttem meg magam...
Igen, az Akira én vagyok. Suzuki Akira, örvendek a találkozásnak!

Ja igen,és Takanori amúgy az ikertestvérem, amit elég kevesen hisznek el. Külsőre eléggé hasonlítunk egymásra, de belül teljesen különbözünk. Ő a minta gyerek, akit minden szülő akar, a kitűnő tanuló. És én vagyok a lázadó, aki mindig kimarad otthonról, és leszarja az iskolát, avagy a szülők rémálma. 

Időközben feltápászkodtam a földről, és elvégzem a szokásos reggeli teendőimet.. Természetesen az átlagosnál jóval gyorsabban, ugyanis késésben vagyunk. Az utat futva tesszük meg,  így még időbe beérve. A suli előtt azonban szétválunk. Takanori kicsit tovább megy, mert ő a sulim melletti suliba jár. Na ezt jól megmondtam. Fogalmazás ötös. 

Az a helyzet, hogy két suli is van egymás mellett. Az egyik egy normális gimis suli, oda jár a testvérem.

 Viszont a másik, egy úgynevezett különleges lények iskolája. Gondolom elég nehéz elhinni, de így van. Léteznek különleges lények, angyalok, vérfarkasok, tündérek, boszorkányok....
Én például vámpír vagyok. Nyugalom, nem kell félni, nem harapok... akkorát.

Na de viccet félretéve, gondolom megfordult a fejetekben, hogy Takanori miért nem ide jár, hisz testvérek vagyunk. Az az igazság, hogy neki nem jöttek elő a képességei. Az igaz, hogy tovább él, nem úgy mint a normális emberek, de ő nem igényli a vért és nincs képessége mint a vámpíroknak. Az ikreknél előfordul az ilyen. Az egyik erősebb, és ő elszedi a másik erejét. Nos ez volnék én. Ezért kellett elég sokszor megvédenem őt, ha már magát nem tudta. 

Mi tisztavérűek vagyunk, amit a szemünk színe  is elárul. Sajnos, már elég kevesen vagyunk. 

A szüleinkről csak annyit, hogy még kiskorunkban ölték meg őket, a gonosz vámpírok, mert hát vannak gonoszak is. Most a suli kollégiumában lakunk, ami nem az iskola mellet van, hanem egy kicsit messzebb. Nem értem miért nem lehet mellé építeni. 

Amint belépek a suliba furcsa hangokra leszek figyelmes.
- Milyen tüzes. Ez tetszik. Nem igaz srácok?
- Mit művelsz?
 

Egy kicsit közelebb osonok, hogy lássam mi is történik. Egy fiú, egy lányt a falhoz szorít, és éppen vetkőzteti.
- Ó, hogy én? Semmi különöset.
- Hagyd abba!!!

Na itt telik be a pohár, azért mindennek van határa! 

Hirtelen ott termek mögötte, majd lerántom a lányról, és a falhoz vágom.
- Nem hallottad mit mondott? - nézek rá dühösen.
- Ez Akira! Tűnjünk innen! - kiáltja valamelyik talpnyalója, és már el is futottak. Hát igen, elég nagy hírnek örvendhetek az iskolában, és persze a legtöbben félnek tőlem, a lányok meg odavannak értem.
- Kérdeztem valamit! 

Rántom el a faltól, majd újra visszalököm, mire fájdalmasan felnyög. Már ennyi fáj? Ritka nyomi lehetsz.
- Mégis mi lennél te? - kérdezem gúnyosan.
- Vérfarkas... - motyogja. 

Szóval az a büdös korcs. Akkor azért vagy ilyen gyenge.
- Értem. - megfogom nyakánál az ingjét, kicsit megemelem, majd a földre dobom. Nem éri meg vele foglalkozni, helyette vetek egy pillantást a lányra.
- Jól vagy? - eléggé meglepődhetett.
- Igen, köszi.
- Új vagy itt? - erre bólint. - Értem. Vigyázz velük, eléggé kiszámíthatatlanok. - intek a korcs felé, majd lassan elsétálok teremhez. Lassan kezdődik az óra, és nem akarom lekésni. 

Beérve a terembe leülök a helyemre, és nemsokára megérkezik a tanár, egy új diákkal. Szóval osztálytársak leszünk. 

Pár szót beszél magáról, majd a tanár mellém ülteti, mert már csak itt van hely. A tanár utána elkezdi darálni az anyagot, amiről fogalmam sincs, hogy mi, azt se tudom, hogy egyáltalán milyen órán ülök. 

Szünetben a lány odafordul hozzám.
- Még egyszer szeretném megköszönni a reggelit.
- Ugyan hagyd csak. Amúgy Akira. - mutatkozok be, mégse legyek már tiszteletlen.
- Ichigo.